Incike-fincike kisegér - vérbeli féleleműző mese mindenkinek

 

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki rettenetesen félt az egerektől. Senki se tudta hol és mikor vert lelkében gyökeret az egerektől való félelem, de egyszer csak ott termett és szörnyű érzésekkel kínozta a kicsi gyereket.

Félt nappal, félt éjjel, félt a saját szobájában, de még édesanyja paplanja alatt is egeret gyanított. Fel kellett emelni, kirázni a paplant, de még a lepedőt is fel kellett lebbenteni esténként, és megmutatni neki, hogy SEHOL de sehol nincs egér az ágyban, nyugodtan lehunyhatja a szemét.

Egy éjjel, amikor nehéz küzdelmek után a saját ágyában végre elszenderült, halk kis sírdogálásra ébredt. Kinyitotta a szemét és kalapáló szívvel hallgatózott. Határozottan sírást hallott, de olyan kis vékony hangon sírdogált ott a sötétben valami vagy valaki, hogy a kisfiú el se tudta képzelni, mi adhatja ki azt a vékony, esendő kis hangot.

Kinyújtotta a kezét, lámpát kapcsolt majd rémülten hőkölt hátra, szinte beletapadt az ágy támlájába a teste. Remegett, mint a nyárfalevél, és a szíve, a szegény kis szíve majd kiugrott a mellkasából.

Mert a sarokban egy egér lapult. Egy apró egér sírdogált ott halkan. Teste szinte beletapadt a falba, remegett, mint a nyárfalevél és a szíve, a szegény kis szíve majd kiugrott a mellkasából.

Rettegve nézték egymást.

Az egér szólalt meg először, és először fel se tűnt a kisfiúnak, hogy az egér emberi nyelven szól hozzá:

-          - Ki vagy te – kérdezte az egér, és én hol vagyok? Csak amikor válaszolt a kisfiú, akkor döbbent rá, hogy egy egér, egy EGÉR szólt hozzá.

-          - Levente vagyok és itt vagy, nálam, az én szobámban.

-          - És hol van az anyukám? – kérdezte az egér, és hogy kerültem ide?

-          - Nem tudom, válaszolta Levente- az igazságnak megfelelően… de azt tudom, hogy neked nem kellene itt lenned. Félek tőled. Félek az egerektől.

-          Miért? – kérdezte a kicsi egér- Te nem egér vagy?

-          Nem, én ember vagyok és rettenetesen félek az egerektől.

-         -  Embeeeer? Jaj, jaja jaj ! - siránkozott a kicsi egér még hangosabban, mint addig – az én anyukám azt mondta, hogy félnünk kell az emberektől. 

-        -   Miért kell félnetek? – kérdezte kíváncsian Levente , mi emberek nem eszünk egeret.

-         -  Mi se eszünk embert – válaszolta a kicsi egér öntudatosan, de azért még szipogva. – Akkor te miért félsz tőlünk?

A kérdésen hosszan gondolkodott a kisfiú és végül az igazságnak megfelelően azt válaszolta, hogy nem tudja. De egy ideje félelem ébredt benne…..

-         - Igazság szerint nem tudom – mondta, de most hogy így nézlek…. nem is vagy olyan félelmetes. Sőt, elég picike vagy. Kisebb mint az kisujjam.

-          - Te se vagy félelmetes- válaszolta a kisegér. Igazából olyan kedves hangod van, és nem is bántottál. El se kergettél. Közelebb mehetek hozzád egy kicsit?

-          - Igen, gyere egy kicsit közelebb, de a szőnyeg szélénél azért ne gyere közelebb kérlek.

A kicsi egér közelebb merészkedett és udvariasan megállt a szőnyeg szélénél. Pont akkorka volt, mint a szőnyeg szélén a legkisebb bojt. 

-          És most mi legyen? -  kérdezte Levente. – Beszélgessünk?

-          - Eddig is beszélgettünk – válaszolta bölcsen a kisegér – de…. szeretnél valamit kérdezni rólam? Csak… hogy megismerjük egymást.  Hátha kiderül, miért is félsz az egerektől.

-          - Most már nem is félek annyira – vallotta be Levente – szerintem te nem akarsz bántani, és nem is tudnál. Olyan kis incike-fincike vagy.. 

Erre aztán mindketten kuncogni kezdtek. Incike-Fincike…. mennyire kis mókás név.  És ahogy nevettek,  a kicsi egér még apróbb bajuszkája rázkódni kezdett és ettől Levente még jobban nevetett.

-          - Tudod, milyen mókás a bajuszod, amikor nevetsz?  - kérdezte Inci-Fincitől

-          - Tudod milyen mókás a szád, amikor nevetsz? – válaszolt kérdéssel a kicsi egér…. Közelebb mehetek hozzád? – kérdezte aztán a kisfiútól.

-          - Gyere- válaszolta Levente, de kérlek, az ágyam végébe ülj le. Incike-Fincike nekiveselkedett az ágynak, de az ágy lábán folyton visszacsúszott, nem tudott felmászni sehogy. Ezen aztán újra nevetni kezdtek.

-          - Na jól van Fincike – segítek neked- sóhajtott egy nagyot Levente, de a sóhajtástól majd elrepült a kisegér.

 Ezen még jobban kellett nevetni. Végül, amikor mindketten meg tudtak nyugodni, Levente óvatosan leengedte a paplan csücskét, azzal húzta fel az ágyra a kicsi egeret. Az meg, mert ezt kérték tőle, illedelmesen leült az ágy végébe. Onnan méregették egymást. 

Végül Levente szólalt meg:

-        -   Ha szeretnél, akkor közelebb jöhetsz hozzám, vagy tudod mit? Majd én közelebb megyek, ha engeded.

-          - Engedem- válaszolta Fincike – de azért egy kicsit megdobbant az ismeretlentől a szíve. 

Levente óvatosan előrehajolt és óvatosan, éppen csak a legkisebb ujja legkisebb újbegyével megérintette a kicsi egér hátát. Selymes, puha kis szőrt érzett az ujja alatt. Ezen felbátorodott és újra megsimogatta. – Milyen csodás a szőröd súgta, milyen puha! 

-          - Neked meg milyen finom, meleg a bőröd. Jól esik az érintésed. Tudod, ott ahol én lakom, nagyon hideg van. Sokat fázom a családommal.

-         -  Ó ! szomorodott el nyomban a kisfiú – nagyon sajnálom. Szeretnél egy kicsit átmelegedni?

-        -   Nagyon, nagyon szeretnék - válaszolta vágyakozva Fincike. – Megengeded?

-        -   Igen, meengedemg. Gyere, bújj a tenyerembe. 

És a kisegér belebújt, átmelegedett és végigbeszélgették, kuncogták az éjszakát.

Reggel aztán Fincike olyan váratlanul ahogy érkezett, úgy is távozott. Egy szempillantás és már ott sem volt.

De Levente attól az éjjeltől kezdve nem félt többé az egerektől. Úgy hussant el a félelem belőle, ahogy az egérke távozott. Egy szempillantás alatt.

A képek Canva AI laborban készült.ek