Csiperke, a szelíd gomba, egy odvas tölgy lábánál bukkant elő a földből. Nagyon kicsi volt, s bizony a kalapja se keltett túl nagy feltűnést. A pillangók és kis bogarak mégis szívesen pihentek meg selyemfényű kalapja tetején.
- Milyen jó, hogy vagy! –dicsérték - olyan kellemes itt üldögélni, amíg új erőre kapunk!
Csiperke boldog volt, hisz mindenki szerette.
Egy különösen esős nap után a szomszéd fűcsomó mellett egy fiatal gomba dugta elő pompázatos, piros kalapját az esőáztatta föld mélyéről. S alig bukkant elő, máris illegetni-billegetni kezdte magát, kacéran igazgatta kalapját, miközben bódító illatot árasztott.
-Ó milyen csodaszép vagy! – sóhajtotta álmélkodva, megsajduló szívvel Csiperke – és a kalapod!- de jó lenne, ha egy pillanatra felpróbálhatnám!
A szomszéd azonban válaszra sem méltatta. Elállt az eső, és a fűszálak fölött egyre melegebben izzott a levegő. A bogarak szomjasan repkedtek a gombák körül. Néhányan csiperke kalapjára telepedtek, egyikük azonban átlibbent a piros kalap fölé. Ám alig fordult egyet-kettőt fölötte, a gombából áradó bódító, halálos illat megbénította szárnyait, s kis bogár aléltan hullott a fűszálak közé.
-Mit tettél?! – kiáltotta döbbenten csiperke – megölted a barátomat!
De a másik gomba csak rántott egyet tökéletes kalapján szívtelenül.
Csiperke keserves sírásra fakadt, s ahogy könnyei megáradtak, s ráhullottak kis barátja mozdulatlan testére, a szelíd gombakönnyek lemosták róla a mérget, s bogárka magához tért.
Csiperke pedig életében először büszkén emelte magasra barna kalapját, amivel elkápráztatni nem, csak segíteni tud másokon.
- Milyen jó, hogy vagy! –dicsérték - olyan kellemes itt üldögélni, amíg új erőre kapunk!
Csiperke boldog volt, hisz mindenki szerette.
Egy különösen esős nap után a szomszéd fűcsomó mellett egy fiatal gomba dugta elő pompázatos, piros kalapját az esőáztatta föld mélyéről. S alig bukkant elő, máris illegetni-billegetni kezdte magát, kacéran igazgatta kalapját, miközben bódító illatot árasztott.
-Ó milyen csodaszép vagy! – sóhajtotta álmélkodva, megsajduló szívvel Csiperke – és a kalapod!- de jó lenne, ha egy pillanatra felpróbálhatnám!
A szomszéd azonban válaszra sem méltatta. Elállt az eső, és a fűszálak fölött egyre melegebben izzott a levegő. A bogarak szomjasan repkedtek a gombák körül. Néhányan csiperke kalapjára telepedtek, egyikük azonban átlibbent a piros kalap fölé. Ám alig fordult egyet-kettőt fölötte, a gombából áradó bódító, halálos illat megbénította szárnyait, s kis bogár aléltan hullott a fűszálak közé.
-Mit tettél?! – kiáltotta döbbenten csiperke – megölted a barátomat!
De a másik gomba csak rántott egyet tökéletes kalapján szívtelenül.
Csiperke keserves sírásra fakadt, s ahogy könnyei megáradtak, s ráhullottak kis barátja mozdulatlan testére, a szelíd gombakönnyek lemosták róla a mérget, s bogárka magához tért.
Csiperke pedig életében először büszkén emelte magasra barna kalapját, amivel elkápráztatni nem, csak segíteni tud másokon.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése