Nem tudom, egyszerűen nem tudok visszaemlékezni, mikor hallottam először Böjte Csaba testvér nevét.
Nekem úgy tetszik, MINDIG is ismertem J, sose mutatkoztunk be hivatalosan, de valahogy természetes volt, hogy ott van az életemben személyes jelenlét nélkül is. Aztán persze találkoztunk is, utoljára egy televíziós műsorba, a Ridikülbe hívtak meg minket – aminek élményét és üzenetét azóta is szeretettel őrizgetem magamban. Nem volt persze véletlen a meghívás. Nem csak azért, mert akkor éppen a ridikül tv műsorához kapcsolódó online felület főszerkesztését láttam el. Ennél fontosabb volt, hogy az adott epizódot egy olyan tapasztalt és melegszívű szerkesztő találta ki és valósította meg, akivel jó pár évvel ezelőtt együtt látogattunk el Dévára, Csaba testvér első gyermekotthonába.
Barátságunkat erőssé kovácsolták az ott tapasztaltak. A gyerekek őszinte, mindenek feletti szeretete és szeretetéhsége. Ölelésre nyitott karjuk, szavaik, család iránti olthatatlan vágyakozásuk. Tudta, mekkora örömet szerez azzal, ha egy térbe, egy időbe hív minket egy olyan témakörben, amely Böjte Csaba számára és számomra is mindennapos valóság. Csaba testvért, aki menti a gyerekszíveket, meg engem, az egykor intézetben nevelkedett, „mentett gyereket”.
A téma, amit érintettünk éppen ez volt: lehet e gyökeret verni, talpon maradni azoknak is, akik család nélkül maradtak gyerekként. Az én példám azt bizonyította, lehet. Csaba testvér példája, munkája azt bizonyítja, száz meg száz esetben lehet bizony.
Csak szeretni kell a gyerekeket. Bízni bennük. Abban erősíteni őket, amiben jók. Bekötözni sebeiket, elfeledtetni a rossz szavakat. Csak be kell őket fogadni a szívbe, őszintén, és benn tartani őket. Szép szavakkal, simogatással, mesékkel vigasztalni, támogatni, gyógyítani őket.
Mert a mesék észrevétlenül gyógyítanak.
Aztán megismertem Csaba testvér mesemondó oldalát is.
Telefonon hívtam nem is olyan rég, erről (is) kérdeztem. Ő hogy látja, mit tapasztalt, van e kedvenc meséje.
Elmondta, gyerekkorában rengeteg mesét hallott, akkor is, ma is tudja, milyen fontos a gyerekek számára a mesehallgatás. A mese olyan gyógyír, ami gyengéden, szinte észrevehetetlenül hat, jótékony balzsam az emberi szívre.
Azt is elmondta, egy bizonyos mesét nem is tudna kiemelni az ezernyi kedvenc mese közül, de a bukovinai székely népmesék nagyon közel állnak a szívéhez. Meg is tudom mutatni nektek, mert akad olyan felvétel, ahol Csaba testvér éppen mesét mond "gyerekeinek". nem is akárhogy, IGAZI MESEMONDÓ. <3
Nézzétek, hallgassátok szeretettel!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése