Az
ajtóban topognak. Több tucat lány. Nem zavarja őket az eső, se a feltámadó
szél. Órák, napok óta várnak ránk. Leginkább Angélára, aki évek óta visszajár
hozzájuk, a nagydobronyi árvaházba. Angéla biztos pont az életükben. Titkaik
tudója. Példaképük, reménységük.
Nehéz teher ez. Akkor értem meg, amikor a szívébe
zár néhány gyerek. Kicsik és nagyok. Kicsik és nagyok kapaszkodnak belém, ülnek
az ölembe, fúrják a nyakamba arcukat. Minden kell belőlem. Aki nem tud hozzám
simulni, az a kabátomba bújik. Kell a szagom. Kell a nevetésem, a figyelmem, a
szavaim. Minden kell belőlem, és én szinte semmit se adhatok. Pár napot
tölthetek velük csak, nekik is, nekem is ajándék minden perc, de kevés. Csak
felvillant valamit, amit elveszítettek, vagy sose volt övék. Nem lehetek az
anyjuk, de többé nem lehetek IDEGEN se. Szavak nélkül szelídítenek magukhoz.
Minden szava igaz a Kisherceg rókájának. Legtöbbjük hírből se hallott a
Kishercegről, de én tudom, ott közöttük mázsás súlyként érzem is: a szeretet….
az felelősség.
Nehéz teher ez - én most szólok mindenkinek – aki
útnak indul, annak tudnia kell, hogy az egyszer az nem elég. A ritkán, az
kevés. A távolról figyelek rád….. súlytalan. Aki egyszer odamegy, az visszatér.
Vissza kell térnie. Mert ez nem lehet egy kósza szeretet-szafari. Ez nem
könnyed, kikapcsolódást szolgáló látogatás valami egzotikus helyen, ahol a
nyomorból mentett gyerekeken lehet ámulni. Lám túlélte, lám itt van, lám gyógyulnak
sebei…..
Megismerem történeteiket is
És én egyre kisebbnek
érzem magam. Kukából mentett gyerek. Utcán hagyott gyerek. Apró kislány, aki
már két évesen, „rokkant” anyjával télen-nyáron koldult. Erre idomították,
mosolya volt a persely. Mosolyába belehalok. Később megtudom, nem csak
koldultatták, olyan dolgokat tapasztalt, amiket gyereknek sose lenne szabad
átélnie. Évekbe telik majd, mire oldani tudják (ha tudják) a vele történteket.
Aztán a másik kicsi, alig 3 éves, őt édesanyja
halála után utcára dobott az apja. Megtudta, nem az ő vére, hát kirakta.
Nagyobb lány, öt fiútestvérrel otthon. Ő apja halála után került az Árvaházba.
Az apja valaha Afganisztánban harcolt, ottani tapasztalatait soha nem tudta
feldolgozni – a családján verte le traumáit, majd felakasztotta magát. A
kislány folyton az apját keresi. Velünk van egyik férfi kollégám is, a lány le
nem veszi róla szemét. Bújni szabadon már nem mer, ahhoz nagylány, de a keze
mindig az ő kezét keresi. Figyelmét,
mosolyát kutatja. Az esti filmnézésnél végül közelebb sündörög. Közelségre
vágyik. Óvatosan, mint egy már sok rosszat tapasztalt kóbor macska, az arcát,
az állát fúrja a vendégbe. Ő az, akit talán a legjobban megvisel később a
tőlünk való búcsúzás. Végigsírja a reggelit, egy falat nem megy le a torkán, és
én nem merem megnézni a búcsúzásnál készült fotókat, mert nem bírok kisírt
tekintetével találkozni.
Egy másik lány többször elájult az éhségtől az
iskolában, mire észrevették, hogy nagy a baj. Kiderült, anyja új kapcsolatába
már nem fért bele az ő ellátása. Neki nem jutott kenyér. De nem jutott semmi
más sem. Csak a verés. Csak a nélkülözés. A többiek teljes körű,- teljes körű - kiszolgálása. Őt az
éhhaláltól, és a szex-rabszolgaság küszöbéről mentette az Otthon.
Az olyan múlt, ahol „csak” ott hagyták a kicsit a
kórházban, szinte „könnyű” történet. Van olyan is. Azoknál az eseteknél kicsit
kevesebb az agresszió, a gyereknyomorítás. De alig leküzdhetőek más hiányok. A
sehova se tartozás reménytelenségének megtapasztalása. A gyökértelenség
tünetei.
És megáll a szívem, amikor meglátom az ikerpárt,
akiket éveken át lekötözve tartott az anyjuk. Így nem volt gondja rájuk. Amikor
az árvaházba kerültek csak feküdni tudtak, nem voltak szavaik, súlyuk
rémisztően alacsony, koponyájuk, mint egy felnőtt ököl, csak dobálni tudták
magukat az ágyban, himbálózni előre-hátra. Előre-hátra. Most egy asztalnál
esznek a többi gyerekkel, hátrányaikat tán sose dolgozzák le, de minden nap hoz
valami újat. Minden nap nyereség.
Belső
utazás
És napról napra tapasztalok újat én is. Önmagamról
leginkább. Mert könnyű ölelni, magunkhoz húzni az édes, szépséges kicsiket.
Angyalhajukat simogatni, eljátszani a gondolattal, hogy ha az enyém lenne…
De ott vannak a többiek is. A már nagyok. A
sérültek, a sérültek és nagyok. Akik agresszívek és nagyok. Akik gyógyszer
mellett is morcak és morognak. Ott vannak, akik nem képesek kifejezni
érzéseiket, a gondolataikat se. Meg akik nem vonzzák annyira magukra a szemet,
nem nyitogatják annyira a szívet. Mert elmúlt esendőségük, elmúlt gyermeki
bájuk. De szomjazzák a figyelmet, a szeretet. És nekem feladat, hogy a kicsik
helyett (mellett) az ő kezük után nyúljak. Mert szeretnék. Mert a valódi
orvosság számukra is a szeretet, a figyelem, hogy fontosnak láthassák magukat
valaki más szemében. Hogy a másik arcán láthassák jogukat a létezésre.
Aztán tapasztalattá ért bennem az is, ahogy a
többiek viszonyulnak a gyerekekhez. Figyeltem Angéla áradó szeretetét.
Aztán Markot
(Markovics Márk), akit érkezésünk után öt perccel „elvesztettünk”, akit attól
kezdve csak gyerekek által körbeölelve láttunk egy-egy pillanatra. Akinek
kezén, lábán, nyakán, fülén lógtak két napig a gyerekek. Akinek a helyzetbe
való bevonódása annyira magától értetődő volt és annyira erős és erőt adó.
Sperka
Tamást, az ultra maraton futót, aki nem először érkezett az Árvaházba, és
akinek példája és szeretete okán egy sport szobát alakítottak ki az otthonban,
amit róla neveztek el.
És aztán Józsit, akit tényleg Ferinek szólítottak
sokszor a gyerekek. Őt is figyeltem. Finom gesztusait. Gyerekeknek szóló
mosolyát. Közvetlenségét. Aztán a szemét, ahogy megérintette egy egy
gyereksors….. Őt régóta ismerem, de közel most került csak hozzám. Most láttam
meg igazán az arcát, jóságát, érzelmekkel teli mélységeit.
Új
matracokon édesebb a jövőről szőtt álom….
Angéláék egy jótékonysági sport esemény révén hoztak
adomány matracokat ajándékba az árvaházba. Angéla így írt erről egy fészbuk
posztjában:
Sikerült, megcsináltuk! 497025 forint adomány
gyűlt ma össze a Balboa futóeseményen, a beígért utalásokkal együtt az összes
nagydobronyi otthonban élő lány számára tudunk új matracot venni. Van olyan,
hogy az ember sír örömében, ma sokan voltunk így. Nemcsak a futók értek célba,
hanem az ügy is! Sok önkéntes ember fáradhatatlan munkájának köszönhetően ma
egy álom vált valóra, 70 gyermekotthonban élő leánynak pedig szebb lesz az
álma. Köszönet a HunGast-nak a több száz adag meleg ételért, a Moonlight Event
Rendezvényszervező cégnek a fűtött sátorért és minden Balboa futónak az
adományért. Mark Markovics-nak
pedig azért, hogy immár hetedszerre nem csak megszervezte a Balboat, hanem idén
adománygyűjtéssel is egybekötötte!
És hoztak mások által
küldött ajándékcsomagokat
is, és itt köszönnénk meg a Whatever
Group Kft-nek a meleg szívvel összeállított ajándékcsomagokat, édességet,
illatszert és kozmetikumot. Célba ért. És nagyon örültek neki a lányokJJ
Mese
határok nélkül
Én mesékkel érkeztem. Saját magam és más által írt
mesékkel. Meg gyerekkorom meséivel, amelyek annak idején nekem is segítettek
túlélni túlélhetetlent.
És kerestem az alkalmat a mesélésre, mert hittem és
hiszem, hogy a mesének varázsereje van, a mese megvigasztal, a mese elfeledteti
a rossz dolgokat. A mese bátorságot ajándékoz, reményt ad és előre mutat.
Kerestem az alkalmat a mesemágiára és aztán gyorsan
szembesültem azzal, hogy a kicsi gyerekeknek (főleg azoknak), akik még csak
rövid ideje vannak az árvaházba, minimális a mesetapasztalata. Nagyobb létszámú
csoportban lehetetlen a mesélés, kiscsoportban és négyszemközt csak akkor, ha a
mese interaktív, ha a mesét rugalmasan, közösen alakítjuk, ha bevonom őket a
történetbe. Így született meg a gyöngyöt köpködő lány, és a kéklámpával szembe
villogó királylány meséje. A mesét, ami életem leggyönyörűbb meséje lett,
egyszer egészen biztosan megosztom veletek. Ahogy a király macskájának
történetét is, aki sokáig csak akkor tudott mosolyogni, ha más arcába
karmolhatott……..
Mert ezek a gyerekek innen indulnak. A karmolásból.
És itt, ebben az Árvaházban tanulják meg behúzni a karmaikat és kinyitni a
szívüket, hogy az ölelésbe érkezzenek. És ez sokkal több annál, hogy enni
kapnak és fedelet a fejük fölé.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése